Csapatépítés

Ismerjék meg egymást kollégáid egy különleges helyszínen és kovácsolódjon össze egy sikeres munkahelyi közösség, mely vállalkozásod számára ezt követően komoly értéket termel majd a jövőben.

Sokaknak a Balaton egyet jelent a nyárral, a strandolással. A magyar tenger azonban ennél ezerszer több lehetőséget rejt magában. Ráadásul nem csak a kánikulában és nem csupán a parton, hanem tavasszal és ősszel, illetve a tó közepén is!

Tedd egyedivé, élménydússá, de legfőképpen hatékonnyá és eredményessé csapatépítő tréningedet!

A fenti ígéretünket jól fejezi ki egyik korábbi megrendelőnk köszönőlevele, mely az alábbi gondolatsort fogalmazta meg:

„Kiváló ötlet volt a céges csapatépítő tréninget a Balaton közepén a BAHART hajóján tartani. Egyrészt kollégáim nem tudtak betelni az általam már sokszor átélt csodálatos látvánnyal. Másrészt ennél fontosabb értéket jelentett, hogy végre olyan tréninget tarthattunk, amelyen a munkatársaim nem tudtak „lelépni" telefonálni, saját ügyeiket intézni a szállodai szobájukba, így mindenki végig aktív résztvevő, csapattag maradt!"

Találj ki Te is különleges feladatokat kollégáid számára, és mi biztosítunk ehhez különleges helyszínt! A hajón „összezárt" résztvevők a csapatépítő programok alatt megtapasztalhatják a közösséget összetartó érzést és kitartást tanulhatnak a csapatmunkában, számos képességükben fejlődhetnek.

A program során megismerhetik a Balaton régió természetes és épített környezeti szépségeit, kulturális értékeit, érdekességeit. Hajóink valamelyike pedig kitűnő helyszínt kínál a különböző fókuszú szervezeti közösségfejlesztő és csapatépítő koncepciók megvalósítására.


Kérésedre társaságunk 21 kikötőjének bármelyikéből indítjuk hajóink valamelyikét. A kisebb létszámú eseményekhez elsősorban a komoly tradícióval rendelkező nosztalgiahajóinkat javasoljuk, míg az akár többszáz fős program megtartásához nagyhajóinkat. Tekintsd meg hajóinkat, válassz igényed szerint!

 

Engedd meg, hogy segítségedre legyünk! Mit kell ehhez mindössze tenned?

Nyomd meg az „Ajánlatkérés" gombot a honlapunkon és töltsd ki értelemszerűen a rovatokat! Üzeneted alapján kollégáink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot, hogy a legjobb, kifejezetten Rád szabott ajánlatot készíthessük el. Alakítsuk ki közösen a legjobb megoldást!