Hajózás a Balatonon - Balatoni Hajózási Zrt,FÉLMILLIÓ UTAS A BALATONI KOMPOKON | Bahart

Főoldal / Hírek, sajtóközlemények / FÉLMILLIÓ UTAS A BALATONI KOMPOKON

komp
komp

FÉLMILLIÓ UTAS A BALATONI KOMPOKON

 

Félmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain július közepéig Szántód és Tihany között, és a jelenlegi adatok alapján augusztus közepéig várhatóan egymillióan veszik majd igénybe a balatoni kompokat.

A három nyári hónapban realizálódik a balatoni kompok éves forgalmának 70-75%-a, a legforgalmasabb hétvégeken folyamatosan közlekedő négy komp akár 15.000 - 20.000 utast is átszállít naponta egyik partról a másikra, ami nagyságrendileg megegyezik a decemberi, illetve januári teljes havi forgalommal.

2021 első hat hónapjában a kompokon szállított személyek száma még 7%-kal elmaradt a 2019-es, kiemelt év forgalmától, július viszont már kiemelkedő eredményeket hozott. Az adatok szerint a kerékpáros közlekedés is egyre népszerűbb: júliusban a szállított kerékpárok száma 6,3%-os emelkedést mutatott.

Augusztus 30-ig az első komp Szántódrévből 6.40-kor, az utolsó 23.20-kor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 23.40-kor az utolsó kompjárat. Napközben folyamatosan járnak a két part között, a forgalom függvényében.

 

Az élményhez hajó visz: a BAHART mindenkit szeretettel vár a fedélzetre 2021-ben is!

 

A BAHART folyamatosan nyomon követi a kormányzati rendelkezéseket és járványügyi előírásokat, ennek mentén biztosítja a személyhajózási és kompközlekedés szolgáltatásokat. Ezekről, és az adott napi aktuális járatindulási időpontokról a társaság hivatalos honlapján (www.bahart.hu) érdemes rendszeresen tájékozódni. Az utazóközönség gyors és szakszerű tájékoztatása céljából a BAHART Ügyfélközpont
(+36 84 310 050) is rendelkezésére áll.

Hajózási lehetőségek

  • TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI HAJÓJÁRATOK

    TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI HAJÓJÁRATOK

    TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI HAJÓJÁRATOK

    Az élményhez HAJÓ visz!

    A Balatoni Hajózási Zrt. a menetrendi hajózás révén összekötő szerepet tölt be a régió turisztikai életében.

    Részletek
  • Sétahajó, hajózás a Balatonon

    SÉTA-, NOSZTALGIAHAJÓZÁS

    SÉTA-, NOSZTALGIAHAJÓZÁS

    Át kell élni, amit egy fotó sem ad vissza!

    A sétahajózás keretében hajóink szinte valamennyi kikötőből indulnak, és páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajó

    Részletek
TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI HAJÓJÁRATOK

TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI HAJÓJÁRATOK

TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI HAJÓJÁRATOK

Az élményhez HAJÓ visz!

A Balatoni Hajózási Zrt. a menetrendi hajózás révén összekötő…

Részletek
Sétahajó, hajózás a Balatonon

SÉTA-, NOSZTALGIAHAJÓZÁS

SÉTA-, NOSZTALGIAHAJÓZÁS

Át kell élni, amit egy fotó sem ad vissza!

A sétahajózás keretében hajóink szinte…

Részletek
bulihajó, diszkóhajó, programhajó

BULIHAJÓK A BALATON KÖRÜL

BULIHAJÓK A BALATON KÖRÜL

Mi ott leszünk! És Te?

Bulizz és táncolj velünk egy különleges helyszínen, a Balaton…

Részletek
Varázshajó, kalózhajó, gyerekhajó, hajóprogram

VARÁZSHAJÓ

VARÁZSHAJÓ

Több mint egy hajókirándulás!

Várjuk a legkisebbeket egy kalandos hajóprogramon, ahol…

Részletek
TÉLEN-NYÁRON KOMPPAL

TÉLEN-NYÁRON KOMPPAL

TÉLEN-NYÁRON KOMPPAL

A túlpartra tartasz? Csak 8 perc!

A kompközlekedés - a személyhajózási…

Részletek
rendezvényhajózás

RENDEZVÉNYHAJÓZÁS

RENDEZVÉNYHAJÓZÁS

Különleges helyszín, különleges alkalomra!

Egyedülálló élmény, gyönyörű környezet a…

Részletek