HU EN DE
2017-08-16

Tortával köszöntötték a CSOBÁNC nosztalgiahajót 90. születésnapja alkalmából a balatonalmádi kikötőben!

A Balatoni Hajózási Zrt. által üzemeltetett Csobánc nosztalgiahajó 2017-ben ünnepli 90. születésnapját. A BAHART méltóképp emlékezett meg e jeles évfordulóról 2017. augusztus 16-án a balatonalmádi hajóállomáson.

Sajtómegjelenések az eseményről

A Csobánc nosztalgiahajót az utóbbi évek a Balaton keleti medencéjéhez kötik, hiszen a főidényben Balatonkenesén, Balatonalmádiban és Csopakon sétahajóztatja az utasokat. Tavasszal és ősszel pedig a balatonfüredi kikötőben vendégeskedik a patinás nosztalgiahajó. A hajó csaknem egy százados múltja során sok emlékezetes eseményt élt meg.

1927-ben építették Budapesten és egyből a Balatonra került a vastesttel, tikkfa borítással, elektromos világítással – akkori mércével luxuskivitelben - készült hajó, mely a Balaton első diesel motoros hajója volt. A Badacsony környéki úri közönség kedvelt hajójaként szelte a tó vizét a század közepén és a mai napig kedvelt tagja a BAHART flottának.

1945. március 26-án a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A hajót még abban az évben kiemelték a vízből, és a helyreállítását követően a Balatoni Hajózási Vállalat, majd 1955-től a MAHART tulajdonában működött. A múltat idézi a 60 fős motoroson a kormányállásban díszelgő eredeti rézborítású iránytű, valamint a hajó orrészében álló harang.

A nosztalgiaflotta jeles tagjaként a Csobánc motoros is számos családi és céges rendezvénynek biztosított már különleges helyszínt, különleges alkalomra.

A mai különleges napon kedvezményes áron élhették át az érdeklődők a Csobánc motoros különleges atmoszféráját a Balaton vízén.