Június 21-től tovább bővül a menetrend!

2024. június 21. és július 5. között, egészen az előidény végéig az eddigiekhez képest, további 8 hajóállomásról indulnak naponta menetrend szerinti járataink. Balatonszemes, Balatonlelle kivételével a hét minden napján közlekednek hajók a Balatonon, míg az említett két kikötőben pénteken és hétvégén van lehetőség hajóra szállni.

2024. június 21-től július 5-ig a hét minden napján indulnak sétahajók 6 kikötőnkből. További 2 kikötőből pedig hétvégén van lehetőség hajóra szállni.

Balatonboglár, Balatongyörök és Révfülöp esetében továbbra is a menetrendi hajójáratunkkal tudnak az utasok sétahajózni, amely a két település között közlekedik (Balatongyörök-Balatonmáriafürdő, Balatonboglár-Révfülöp), de egyből visszaindul a kiinduló hajóállomásra. A hajóút 75 perces, így a retúrjegy megváltásával, leszállás nélkül 25% kedvezményt biztosítunk a jegy árából

A nagy népszerűségnek köszönhetően, a tavalyinál korábban indulnak naplemente sétahajók minden szombati napon 20:00-kor Balatonalmádiból, Balatonföldvárról, Balatonfüredről, Balatonlelléről, Keszthelyről és természetesen Siófokról is. Péntekenként pedig 4 kikötőből: Siófokról, Balatonalmádiról, Balatonfüredről és Keszthelyről.

Aktuális hírek

  • Jókai

    Kékszalag néző sétahajó indul Balatonfüredről!

    Bővebben
  • Új hajók

    Elkezdődött a főszezon a balatoni hajózásban

    Bővebben
  • Chill hajó

    Esti Chill Hajó indul Siófok Hajóállomásról!

    Bővebben
  • Cirkuszkavalkád

    Cirkuszkavalkád hajó indul Balatonfüred és Fonyód Hajóállomásokról!

    Bővebben
  • Kajla

    Utazz díjmentesen Kajlával a nyári szünetben!

    Bővebben
  • Jókai és Boglár

    Június 21-től tovább bővül a menetrend!

    Bővebben
  • Balaton katamarán

    Díjváltozás és kedvezmények a BAHART-nál

    Bővebben
  • komp

    Érkezz komppal a Balaton Piknikre! - 2024.06.14-15.

    Bővebben
  • Jókai

    Visszatért a 111 éves Jókai hajó a BAHART flottájába

    Bővebben
  • Keszthelyi road show

    Keszthely hajóbemutató rendezvény - 2024.05.26.

    Bővebben