JÚLIUS 3-ÁN INDUL A JUBILEUMI HAJÓZÁSI FŐSZEZON A BALATONON!

2021. július 3-án kezdődő, 58 napos személyhajózási főszezonban 16 kikötőből összesen 12 útvonalon indulnak a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratai, ez összesen 3.362 előre meghirdetett járatot jelent. Júliusban és augusztusban a két legkedveltebb útvonalon (Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony) naponta összesen 6-6 menetrendi járat indul a déli és északi partról is. Ezen felül, péntek-szombat-vasárnap a késő esti órákban is elérhető lesz Siófokról Balatonfüred, illetve Balatonfüredről Siófok. A további átkelő járatok mellett a part menti hajójáratok is lehetőséget biztosítanak a tó körüli élménydús közlekedésre. Hajóval is el lehet majd jutni Keszthelyről, vagy Balatonlelléről, Balatonboglárról Badacsonyba, Balatonboglárról akár Tihanyba is, a keleti medencében pedig minden nap Balatonalmádiból és Alsóörsről Balatonfüredre és Tihanyba.

A Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajózás biztosításával a Balatoni Hajózási Zrt. célja, hogy a tónál nyaralók hajóval keressék fel és ismerjék meg a régió nevezetességeit.

A megújult menetrendi hajókon található utastájékoztató eszközökön a balatoni hajózás történelmét és a Balaton-parti települések látnivalóit, szolgáltatásait bemutató kisfilmeket ismerhetnek meg az utazók. A nagyobb hajókon gyereksarok várja a családosokat. A kisgyermekek ingyen utazhatnak a menetrendi hajókon a KAJLA útlevéllel, míg szüleik SZÉP Kártyát is használhatnak.

 

Élmény, kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén!

 

A kisgyermekes családoknak szóló Varázshajó program – 1 órás kalóz és bűvészműsorral a fedélzeten – az idei főidényben 8 kikötőből heti 8, összesen 64 alkalommal lesz elérhető.

Ha főszezon, akkor Bulihajó! A Bulihajók 9 BAHART kikötőből, heti 19, összesen 159 alkalommal indulnak júliusban és augusztusban. A jelenleg érvényes szabályozásoknak megfelelően ennek a szolgáltatásnak az igénybevétele jelenleg még védettségi igazolványhoz kötött.

A szolgáltatáskínálatból idén sem hiányozhatnak a legnépszerűbb sétahajó járatok, melyek 15 kikötőből hetente 268 előre meghirdetett időpontban futnak ki, a főszezonban összesen 2.320 alkalommal.

 

Főszezon a révben is!

 

Június 11. és augusztus 30. között az első komp Szántódrévből 6:40-kor, az utolsó 23.20-kor indul, míg Tihanyrévből az első reggel 7.00 órakor és az utolsó pedig 23.40-kor. Napközben a kompok a forgalom függvényében folyamatosan járnak a két part között.

 

A 2021-es jubileumi év aktuális ünnepi eseményei a Tradíció és Modernizáció jegyében!

 

  • Őszig 3 kikötőben – Siófokon, Balatonfüreden és Badacsonyban - kültéri kiállítások mutatják be az elmúlt 175 év főbb eseményeit a balatoni hajózással kapcsolatban.
  • A következő roadshow állomás: Badacsony 2021. július 16.
  • Országos művészeti pályázat több korosztálynak (iskolásoktól a felnőtt művészekig) augusztus 13-ig.

 

Az élményhez hajó visz: a BAHART mindenkit szeretettel vár a fedélzetre 2021-ben is!

Aktuális hírek